Szikrázó napsütés, míg én siettem haza Jamie-hez. Egyberuha, kezemen a táskám, ám csak arra figyeltem fel, ahogy pár ember áll az utca közepén.

Tom, a bátyám gitározott, gyönyörű spanyol gitárján, David, az egyik haverja dobolt egy ládán, amin ült, míg egy teljesen ismeretlen férfi életem legromantikusabb dalait énekelte. So help me girl…

Jamie csak állt előttük, zöld szemei csillogtak, míg szakálla alól világított boldog mosolya. A táska az aszfalton landolt, míg én szerelmesem karjaiban találtam magam, andalgó, finom kis muzsikára. Szorosan átkarolta a derekam, ide-oda ringatóztunk, közben ajkunk finoman összeért, ahogy szokott. Gyengéden, édesen.

Jamie utál táncolni, de ezt a lassúzást valamiért szereti...

Sikítva ébredtem… hideg verejtékemben úszom, hideg szél fúj az ablakon, át a lakáson. Jamie nincs mellettem. Hol van? Kapok a telefonomhoz, sem egy üzenet, sem egy hívás, semmi. Hol van a párom, akinek mellettem kellene lennie?

Bolyongok egy világban, ahol magamra maradtam. Azt álmodom, bántanak. Kristóf bánt. Jamie-t keresem, kétségbeesetten, de ő nem tesz semmit. Azt sem tudom hol van. Egyedül vagyok.

Ennek nem lesz jó a vége! Félek. Egy ismerős kéz nyúlik felém, de nem akarom!

– Csak had’ érjek hozzád! – kéri, de az ágyon, ahol előttem fekszik keresztben, csúszom hátrább. Valaminek nekiütközöm, rettegek. A mögöttem lévő ember mond valamit, de nem értem, csak ahogy Kristóf előttem fekszik, nem akarom látni sem...

Mit jelent neked az a sárga, büdös kis növényke, ami minden parkban ott van? Minden utcán, téren, járdán, útszegélyen. Nekem az otthont; anyu nyírja a füvet, szenved a vezetékkel, te pedig elé szaladsz, a térig érő fűbe veted magad, és letéped a leghosszabb szárú virágot. Aztán mellette megtalálod a még annál is hosszabb szárút, amit odateszel, előtte áthúzod, és mögé fogod a kis kezeddel, de el ne engedd! Még csak pár szálad van, ebből még nem lesz koszorú!
Kígyózik mögötted a fűben egy sárgászöld, kötélnek tetsző tárgy, ám, ha hozol egy kis darab cérnát, én összekötöm neked, hogy a kis fejedre tehesd. Így ni! Gyönyörű vagy, kis Hercegnőm!
Meséltem már a három pillangó történetét? Tágra nyílt szemekkel nézel rám, míg hallga...

 Csörömpölve csattant a tányér a krémszínű taposóra. Torkom szakadtából ordítottam Jamie-vel, legszívesebben mezitláb tapostam volna a cserepekbe, inkább gyötörjön a testi fájdalom, mint az, ami most történt.
– Eszemben sincs elbaszni a barátságomat vele! Egyszer már megjártam ezt, még egyszer nem fogom!
Jamie zöld szemeiben valami idegent láttam, értetlenséget, vagy talán félelmet? Sosem hagynám el!
– Akkor miért akar veled találkozni, engem nem akar megismerni? Érdekes, az én barátaim veled is akarnak találkozni!
Majdnem a torkán akad néhány szó, de én csak felveszem a táskám, nyitom az ajtót, nem akarok vele többet vitatkozni.
– Semmi szia, vagy szeretlek? – szólok vissza neki az ajtóból.
– Miért, te mondtad?
Marnak a szavai, de csak ...

Nincs értelme a csipkés tangának, ahogy a fűzőnek sem, ha azt látom, hogy este nyitva a lencsetartód. Mit tegyek, ha a géped kikapcsolva hever a kanapén, és a párna is csak az illatodat őrzi? Nem forgolódsz mellettem, nem látom azokat a pici, sós gyöngyöket a homlokodon, amiket úgy utálok, ha rám kened.

Nyomott csend ül a lakáson, mintha csak édesen aludnál, ölelve a kispárnát, holott csak a tányért hagytad magad után üresen, árválkodva a konyhapulton, benne a villával. Én sütöttem a sütit, amit olyan gyorsan megettél, mintha annak nem is ott lenne a helye, hanem a hasadban. Szeretem, ha megeszed a főztöm, vagy amit sütök, végre büszke lehetek magamra; anyu, azt is szereti valaki, amit én csinálok!

Büszkeség? Meglehet...