Reidar is megérkezett, kezdődhet az ebéd. Fekete pólóban, kockás, világos nadrágban. Átlagos, szőkésbarna, kék szemű, enyhén szeplős férfi, aki pár nap múlva tölti a harmincat. Teste kidolgozott, bármely más hapsi irigyelhetné, mert nem az az izomagyú-típus, a nők döglenek utána. Mi, rokonok sajnos nem tehetjük meg, pedig nekünk nem is vérrokonunk; az édesapja évekkel ezelőtt elvette egyik unokatestvéremet, ő akkor már érett pasi volt. Azóta, az apja meghalt, de ő szerves része a családnak. Minden összejövetelen ott van, segít, sosem feledkezünk meg róla.
Az asztal roskadásig telve ennivalóval; páran már nagymamám tyúkhúslevesével beteltek, vannak, akikbe fért még...

Bip-bííp, bip-bííp…
– Mi a… – ébresztő. – Milyen nap van, hányadika?
– Mark, hétfő van! – Klyde, a szobatársam már hajnalban fel szokott kelni, megy le a kondiba és edz, reggel is, délután is. Igazi kidolgozott testű srác, mindenki irigy rá ezért, én nem. Nekem van elég rajongóm, de az a hála, hogy Klyde a haverom. Egyszer elsőben elgyapált egy srácot, mert azt mondta felfújtak a karjai… fél évig az intenzíven feküdt a gyerek, végülis jogosan.
– Klyde, te fogd be…
Életem egyik legnehezebb reggele volt; vasárnap estéhez képest se csaj, se buli, totál józan voltam, korán lefeküdtem, még vizsgákra se tanultam...