Nincs értelme a csipkés tangának, ahogy a fűzőnek sem, ha azt látom, hogy este nyitva a lencsetartód. Mit tegyek, ha a géped kikapcsolva hever a kanapén, és a párna is csak az illatodat őrzi? Nem forgolódsz mellettem, nem látom azokat a pici, sós gyöngyöket a homlokodon, amiket úgy utálok, ha rám kened.

Nyomott csend ül a lakáson, mintha csak édesen aludnál, ölelve a kispárnát, holott csak a tányért hagytad magad után üresen, árválkodva a konyhapulton, benne a villával. Én sütöttem a sütit, amit olyan gyorsan megettél, mintha annak nem is ott lenne a helye, hanem a hasadban. Szeretem, ha megeszed a főztöm, vagy amit sütök, végre büszke lehetek magamra; anyu, azt is szereti valaki, amit én csinálok!

Büszkeség? Meglehet...